Lion Rampant

BRÉKING - És az új edzőnk nem más, mint....

2011. jún. 20. 14:10 - írta barby_

André Villas-Boas!

HIVATALOS!!!

Mit gondoltok?

 

A portugál és az angol sajtó is tele lett mára azzal a hírrel, hogy a Porto 33 éves sikeredzője a Chelsea-be tart... annak ellenére, hogy Villas-Boas az EL-döntő után kifejezetten azt nyilatkozta, hogy Joséhoz hasonlóan a BL-ben is sikerre akarja vinni a Portót, tehát nem áll szándékában elhagyni a csapatot ezen a nyáron. Most viszont úgy tűnik, hogy megváltozott az álláspontja, amikor meglátta a Chelsea ajánlatát és azt, hogy Abramovics a 15 milliós kivásárlási árat is hajlandó kifizetni érte, amennyiben már a héten visszaköltözik a Stamford Bridge-re. Azért vissza, mert ugye Villas-Boas már járt nálunk, méghozzá José segítőjeként.

Szóval, Abra valahogy mindig meg tud lepni minket, pozitív és negatív értelemben egyaránt, hiszen szerintem mindannyian úgy hittük, hogy Guus Hiddink veszi majd át Ancelotti helyét, amit a hírek is megerősíteni látszottak. Azt persze tudjuk, hogy a török szövetséggel nem volt/lett volna egyszerű dolga a klubnak, és lehetséges, hogy emiatt döntött úgy a vezetés, hogy jöjjön inkább Villas-Boas... Vagy talán azért mert, Hiddink vélhetően csak 1 évre vállalta volna a vezetőedzői posztot, és Abramovics rájött, hogy nem biztos, hogy jó évente/kétévente edzőt cserélni?
Ettől függetlenül valószínűleg Hiddink is jön, csak nem edzői, hanem a sportigazgatói posztra.

A Guardian egyébként azt is írja, hogy Villas-Boas állítólag már szólt a Porto vezetőségének, hogy távozni akar. Évi 5 millió eurós fizetése lehet nálunk, pont annyi, mint Josénak volt...

A portugál Record címlapja - "Villas-Boas a Chelsea-ben"

 

Az angol Guardian szerint is megegyeztek a felek

Egyelőre még lehet találgatni, bár a portugál lapértesülések szerint "hamarosan" hivatalos infókat is hallhatunk a Chelsea részéről.

Ti mit gondoltok? Örülnétek Villas-Boasnak? Jó választás?
Szerintem igen, bár én Hiddinknek is örültem volna.

 

A posztot folyamatosan bővíteni fogjuk, figyeljetek minket.

13:50- a Portónál tagadják, hogy már kifizette volna a Chelsea a 15 millió eurót

14:30 - portugál és angol lapok is egybehangzóan állítják, hogy Boas lesz a Chelsea új edzője. A Porto cáfol, az edző állítólag már Londonba tart.

14:35 - a William Hill-en leszedték a "Ki lesz a Chelsea következő menedzsere" fogadást

14:40 - este (nyolc órakor) a Chelsea TV-n bejelentenek valamit, ezt már most jelezték. Lehet csak azt, hogy ma 33 éves Lamps (Isten éltesse sokáig) vagy, hogy finom volt a mai spenótfőzelék. Utóbbi kettőre kevés az esély...

15:01 - A BBC is azt írja, hogy Villas-Boas érkezik...

19:20 - Hivatalos bejelentés továbbra sincs, de a mérvadó angol portálokon (Guardian, BBC), tartják, hogy a portugál lesz a Chelsea új edzője. Viszont érdekesség, hogy a Record nevű portugál lap lehozta, hogy az egyik Porto-játékos (Alvaro Pereira) a Facebookon már elköszönt Villas-Boastól...

"André Villas-Boas elment a Chelsea-be. Köszönetet kell mondanom a munkájáért és a trófeákért, amelyeket ebben a szezonban nyertünk közösen".

Szóval tényleg jöhetne már a hivatalos megerősítés, vagy valami a Chelsea részéről.

22:12 - Még mindig nem volt meg a "nagy" bejelentés, mindenesetre a portugál sajtóban már az a téma, hogy "Villas-Boas nem akar egyedül menni a Chelsea-be", vagyis ha jön, szinte biztosan játékos(oka)t is hoz magával.

23:15 - Nagyon úgy tűnik, hogy minden azon múlik, hogy akkor végül is Abramovics tényleg kifizeti-e azt a 15 millió eurót (soha nem adtak még ennyit egy edzőért), és ha igen, akkor mikor. " Villas-Boas feltétlenül a jelöltek között van, még folynak a tárgyalások az új edzővel kapcsolatban" - ezt tudta meg a Guardian Abramovics egyik fő tanácsadójától.

Kedd, 06:50 - A Daily Mail (jó, jó, tudom...) szerint Hiddink egy fiatal, de tapasztalt edző mellett kívánt dolgozni, de a tárgyalások eredménytelenül zárultak Marco van Bastennel és Steve Clarke-kal is. Ekkor fordult a klub a fiatal portugálhoz, aki viszont világossá tette, nem akar maga mellé egy pesztrát, és kijelentette, nem a segédedzői, hanem kizárólag a menedzseri feladatot vállalja el.

Falcao érkezését is több helyen tényként írják, a kolumbiai játékosért 26 millió fontot kellene fizetni.

9:05 - A portugál Record nyomtatott verziójának címlapján azt olvashatjuk, hogy Villas-Boas állítólag Moutinhót és Falcaót hozná magával a Chelsea-be. Előbbiért 40, utóbbiért 30 millió eurót kéne pengetni.

11:25 - A portugál sajtó azt is tudni véli, hogy Villas-Boas két segítője, José Mário Rocha és Daniel Sousa is távozni fog. Az angol sajtóban nincs sok újdonság, vélhetően azért, mert a Chelsea-nél nagy a csönd... Véleményeket azért már angol lapoknál is lehet találni Villas-Boas kapcsán, itt a BBC, itt pedig a Guardian szakértői mondják el véleményüket.

12:23 - BRÉKING - A Record azt írja, hogy Villas-Boas bejelentette, hogy felbontja szerződését a Portónál, ki fogják fizetni érte a 15 millió eurót. Állítólag egy faxot küldött a Porto vezetőségének.

13:14 - Íme a Porto hivatalos közleménye az üggyel kapcsolatban.

13:30 - Bizony, már hivatalos Villas-Boas lemondása, amint megérkezik a Portóhoz a 15 millió euró, aláírhat a Chelsea-hez.

14:40 - Remélhetőleg semmi nem fog közbejönni (például, hogy nem fogják elrabolni Villas-Boast mahalacskai maffiózók), és akkor hamarosan tényleg meglesz Carlo Ancelotti utódja, vagyis az új edzőnk. Igazi villámkarrier Villas-Boasé, hiszen még két éve sincs, hogy megkapta első vezetőedzői kinevezését az Academicánál (2009. október), majd tavaly nyáron jött a Porto (2010. június), most pedig friss Európa Liga-győztesként érkezik a Chelsea-hez...  Persze amint bejelentik, hogy ő a Chelsea új menedzsere, bővebben is foglalkozunk majd Villas-Boas eddigi pályafutásával.

19:10 - A Porto bejelentette, hogy Vítor Pereira az új vezetőedző. Innen már csak tényleg a Chelsea hivatalos bejelentése van hátra.

19:40 - A Porto megerősítette, hogy megérkezett a 15 millió eurós kompenzáció (nyilván túlóráztak a bankban) a klub számlájára, így elhárult minden akadály Villas-Boas szerződtetése elöl.

20:07 - A Chelsea közleményt adott ki honlapján, ebben megerősíti, hogy érdeklődik Villas-Boas iránt. "Reméljük, hogy megegyezünk vele, és hamarosan további bejelentést teszünk" - írják.

 

A Porto elnöke, Pinto da Costa így köszönt el Villas-Boastól.
"A legjobbakat kívánjuk neki. Megvan rá a képessége, hogy bármelyik klubot győzelemre vezesse, egy olyan nagy és gazdag klubnál, mint a Chelsea pedig biztosan nagy sikereket fog elérni. Remélem, hogy mindig nyerni fog, kivéve a Porto ellen, és hogy Mourinhóval döntetlenezni fog, mivel barátok. És azt is, hogy bajnok lesz Angliában."

Szerda, 9:15 - A lapok többsége szerint ma már bejelentés is lesz az ügyben, de Villas-Boast hivatalosan csak később, a felkészülés kezdetekor mutatják be, ugyanis a tréner jelenleg a Seychelles-szigeteken nyaral. Várhatóan 3 évre ír alá, de arról is lehetett olvasni, hogy 5 éves szerződést akar.Két segítőt hoz magával, José Mário Rochát és Daniel Sousát.

A Porto elnöke egyébként azt mondta, már akkor felkészült a távozására, amikor az edző múlt hónapban egy hétvégét Londonban töltött.

Szerda, 11:35 - HIVATALOS!

Kategóriák

Villámposzt

Címkék

bréking , edzőkérdés , Villas Boas






Eddig 46 komment érkezett ()

  • 1.  B(lu)ence 2011. 06. 20. 14:28

    Nagyon fiatal '77-es születésű, ebből adódik, hogy kevés tapasztalattal bír. Mondjuk Európa Ligát nyerni a Portóval, azért nem semmi. Ő lehetne kora és tehetsége alapján a mi Guardiolánk vagy az új Josénk.

    Nem tudom, hogy hogy tudja megértetni magát leendő játékosaival fiatal kora miatt. Ugye a nagy öregek (Lamps és Drogba) csak egy évvel fiatalabbak tőle, Hilario pedig még Boast is veri, korban. Nem tud felettük apáskodni, mint Carlo tehette, inkább ő lehet a bátyó, akinek mindent ellehet mesélni, mondani.

    Remélem szimpatikus lesz a játékosoknak és fordítva. Végre igazi támadófocit láthatunk!

    Válasz erre
  • 2.  AdAm2500 2011. 06. 20. 14:37

    BŐŐŐŐŐŐ NYUGALOM MÉG NEM HIVATALOS!!!!!! ENNYIVEL a többi bastenes és más híreknek is lehet hinni. NYUGALOM...

    Válasz erre
  • 3.  mezter 2011. 06. 20. 14:47

    Én nem örülnék neki. De csak azért, mert Liverpool szurkoló vagyok. Nagyon jó edzőnek tartom, és a Chelsea válna szerintem az első számú bajnokesélyessé az ő megszerzésével.

    Válasz erre
  • 4.  MrTreki 2011. 06. 20. 14:55

    Én örülnék neki ha hivatalos lenne bár afelől még kétségeim vannak hogy a kora miatt milyen tiszteletet tud magának felépíteni az öltözőben, nagyon fontos hogy hogy kezelik majd a játékosok, és remélem tényleg támadóbb szellemű focit láthatunk mert itt az ideje a beindulásnak:) nagyon jó a játékos keretünk csak tudni kell vele bánni!

    Válasz erre
  • 5.  egeszjo 2011. 06. 20. 15:12

    ő lesz, és örüljetek neki - végig sejteni lehetett, hogy ha komolyan gondolja a Chelsea, akkor csak Hiddink vagy ő lehet, az mondjuk nekem is meglepetés, hogy végül ő lett, de simán kinézem belőle, hogy lemásolja Mourinho eredményeit. Már ha ő is olyan szabad kezet kap az igazolásokhoz (gondolom a pénzzel nem lesz probléma), mint anno José. Ja, még egy aspektus: lehet, hogy ez kevésbé számít, de Torresnek szerintem jól jön, hogy egy ibériai edző kerül csapata élére.

    Válasz erre
  • 6.  corwax 2011. 06. 20. 15:49

    ha ő lesz örülnék, de a sky sports szerint még nincs semmi (mind két fél tagad) szóval marad a tapogatódzás a sötétben... pedig jó lenne már hisz nincs sok július 9.-ig ... addigra meg csak valamilyen csapattal ki kellene állni a Vitesse ellen

    Válasz erre
  • 7.  corwax 2011. 06. 20. 15:49 Válasz erre
  • 8.  d3vnull 2011. 06. 20. 15:58

    Nézzétek, nem akarok paraszt lenni, de (nem tudom máshogy fogalmazni) nem goal.com vagy bulvárlap a Lion Rampant, amíg semmi nem hivatalos ne gumicsontozzunk, legalább itt ne, légy szíves!

    Válasz erre
  • 9.  Zenzo83 2011. 06. 20. 15:59

    A képek alapján Sevcsenkot akarjuk edzőnek... vigyázzunk vele már egyszer nem jött össze :)

    Viccet félre téve nekem ő megfelel, csak lassan tényleg történhetne már valami. Mert a hetek csak telnek, aztán jönni meg nem jön senki. Ha komolyan gondoljuk a következő szezont, időszerű lenne talán valami konkrétumot letenni az asztalra. Persze ne kapkodjunk mindenáron.

    Válasz erre
  • 10.  drogba8888 2011. 06. 20. 16:44

    Remélem jön, nagyon jó lenne ha Hiddink is jönne.

    Válasz erre
  • 11.  chiedis 2011. 06. 20. 18:12

    Jöjjön csak, inkább mint egy Benitez. De hozhatnánk Hiddink apánkat is, sportigazgatóként azért bele kotnyeleskedhetne.

    :)

    Válasz erre
  • 12.  richi0710 2011. 06. 20. 21:54

    Nem tudja valaki mit jelentettek be a Chelsea TV - n nyolckor? Csak mert itt nem írják a cikkben. Valaki esetleg?

    Válasz erre
  • 13.  Bula007 2011. 06. 20. 22:09

    @richi0710: úgy tudom hogy normális műsor volt, de semmiféle bejelentés nem volt

    Válasz erre
  • 14.  Gaben3000 2011. 06. 20. 23:16

    Szerintem kár lenne arra korára alapozni,mert sajnos Ancelotti hiába volt vén róka,idén nagyon nem jött be neki a buli....
    Én sokkal inkább azt nézem,hogy a portugál ligát veretlenül teljesítette (igen,tudom,hogy az nem egy premier league,de hiszem hogy akadnak ott legalább olyan erős csapatok,mint a sunderland.)és ugye még itt van az az europa liga....
    Persze ezek sem garantálják,hogy ezzel már kint vagyunk az elmúlt szezonból,de szerintem van miért optimistának lennünk :)
    GO BLUES!!!!!!!

    Válasz erre
  • 15.  Davideee00 2011. 06. 21. 11:30

    egyébként angolul tud????

    Válasz erre
  • 16.  barby_ 2011. 06. 21. 11:33

    @Davideee00: igen, állítólag folyékonyan beszél angolul :)

    Válasz erre
  • 17.  zoolz 2011. 06. 21. 11:49

    kétségtelenül jól járna vele a Chelsea fiatal, ambiciózus, eredményes focit játszik a csapat..én úgy tudom, hogy beszél angolul egyébként..viszont nem értem, hogy miért károgtok Ancelottira ennyire, hogy nem volt támadó a foci meg ilyenek. Amíg az idióta, megalomániás tulajotok ki nem baszta Wilkins-t addig sima volt a bajnokság ami Carlo szakmai hozzáértését bizonyítja, mindent amit tudott Wilkins lefordította angolra és magasan a legjobbak voltatok a Pl-ben..

    Válasz erre
  • 18.  prodigy123 2011. 06. 21. 12:54

    @Davideee00:
    Egyrészt több angol van a családjában(pl a nagyanyja), másrészt élt Londonban, amikor a Chelsea-nél dolgozott Mourinho mellett.

    Válasz erre
  • 19.  zaby88 2011. 06. 21. 13:11

    hulk-ot se lenne rossz megszerezni,jó lenne a jobb oldalra

    Válasz erre
  • 20.  TornyiBarnaaaIsten 2011. 06. 21. 13:12

    Torghelle Sanyit is meg lehetne szerezni a Düsseldorftól.

    Válasz erre
  • 21.  corwax 2011. 06. 21. 13:21

    @zaby88: hát ha hulk nem is, de Falcao úgy tűnik, ha Villas-Boas jön, akkor ő is :)(www.skysports.com/story/0,19528,11095_6998592,00.html)

    Azért két szezon alatt (összesen 88 meccsen) 73 gól (még ha a portugál bajnokság sokkal gyengébb is) ez magáért beszél (nem említve hogy azért ott volt mind két idényben a bajnokok ligája/európa liga)
    Keep the blue flag flying high!

    Válasz erre
  • 22.  k_dako 2011. 06. 21. 13:31

    Erődemonstráció a 15 millió kifizetése.

    Válasz erre
  • 23.  Hype_HUN 2011. 06. 21. 13:41

    @k_dako: ÁLLÍTÓLAG AVB maga fizette ki. De szerintem ez nem igaz.

    Válasz erre
  • 24.  barby_ 2011. 06. 21. 13:48

    @Hype_HUN: de, ez így van, de persze a Chelsea-től megfogja kapni ezt az összeget, tehát valójában a Chelsea fizeti

    Válasz erre
  • 25.  szoszmoszmacko 2011. 06. 21. 14:02

    @k_dako: Nem (csak) erődemonstráció, hanem a legjobb üzlet, amit a Chelsea a nyáron köthet, akármilyen játékosokat igazolnak még később, az ő megszerzése 15 millióért hatalmas üzlet szerintem.
    @TornyiBarnaaaIsten: Sőt, Tornyi Barnabás is szabad préda és ő ingyen van!

    Válasz erre
  • 26.  marknagy 2011. 06. 21. 14:29

    A Record cimű portugál újság szerint Moutinho és Falcao is egyszerre érkeznek majd meg. Előbbi 40, utóbbi 30 millióba kerül, tehát összesen 85 millió lesz (mivel AVB ár 15 millió). Én mondjuk nem értem minek jön Falcao, sokkal jobban örülnék Hulknak mert ő jobbszélső és nekünk úgy sincs olyanunk.

    Válasz erre
  • 27.  B(lu)ence 2011. 06. 21. 14:35

    @marknagy: Az a baj, hogy Hulknak 100 millió euró a kivásárlási ára.

    Válasz erre
  • 28.  Richiedassler 2011. 06. 21. 14:40

    na remelem itt mar valaszol vki,szal azt nem ertem, h mi a tokomert kell kicsengetni 15 millat a porto volt edzojeert, hisz villas-boas lemondott...tehat ettol a pillanattol kezdve o tobbe nem a porto edzoje.en szamomra ez nem logikus, vki?

    Válasz erre
  • 29.  marknagy 2011. 06. 21. 14:41

    @B(lu)ence: Ezt tudom, csak mondtam h jobban örülnék Hulknak mint Falcaonak.

    Válasz erre
  • 30.  Fedievil 2011. 06. 21. 14:48

    @Richiedassler: Lehet h én is rosszul tom de a kompenzációt kell fizetni ami nem is 15 milla, kicsit kevesebb.Ha nem jol mondom javitsatok ki :D:D

    Válasz erre
  • 31.  the_critical 2011. 06. 21. 14:51

    @Richiedassler: Szó szerint nem lemondott hanem felbontotta a szerződését ami még kötelezné őt a Portóhoz. És ezért kell leperkálni a 15milliót amit valószínűleg a Chelsea fizet ki neki.

    Válasz erre
  • 32.  marknagy 2011. 06. 21. 15:08

    Az angol wikipedia szerint Boas a miedzőnk:en.wikipedia.org/wiki/Villas_Boas

    Válasz erre
  • 33.  nemZsoca 2011. 06. 21. 15:34

    @marknagy: Mindjárt átírom h a PMFC edzője legyen. :D

    Válasz erre
  • 34.  lószerafin 2011. 06. 21. 17:28

    @marknagy: Hulk ÉS Falcao?
    Anelka meg Kalou helyett szerintem jó biznisz lenne.

    Válasz erre
  • 35.  lószerafin 2011. 06. 21. 17:28

    Boasnak Meg rohadtul örülök. Tény

    Válasz erre
  • 36.  AdAm2500 2011. 06. 21. 19:24

    @lószerafin: Nem kell, mert Sturridge és Lukaku érkezik bár Hulk elfér még szélre

    Válasz erre
  • 37.  drogba8888 2011. 06. 21. 19:27

    Nemtudtok Online ChelseaTV streamet? Most lesz magyar idő szerint 7:30 kor egy 15 perces Blues News Headlines amit Boasos képekkel reklámoztak :D Megakarom nézni :D

    Válasz erre
  • 38.  drogba8888 2011. 06. 21. 20:06 Válasz erre
  • 39.  k_dako 2011. 06. 21. 20:52

    @drogba8888: Sajna nem, nekem most a fizetős sem megy...

    Válasz erre
  • 40.  marknagy 2011. 06. 22. 10:38

    @AdAm2500: Ők ketten biztos hogy jönnek, de mond már meg nekem, ha nem jön szélső hogy akarjuk mi megnyerni a BL-t, PL-t? Az biztos ha Malouda lesz a balszélen az maga a halál lesz ott mivel láthattuk mit csinált egész évben. Szórakozott Anelkaval és Kalouval. Remélem mind3-an repülnek. Ha jól tudom tárgyalunk Kevin De Bruyne-nel és Eliaval. Mind2 balszélső, remélem jönnek is ide és már csak egy jó jobbszélső kéne.

    Válasz erre
  • 41.  hariwald 2011. 06. 22. 11:40

    @lószerafin: Hulk,Falcao,Moutinho hármas tényleg jó lenne.Csak kicsit sokba kerülnek.
    @marknagy: Te hány Chelsea meccset láttál ebben az évben?Hiszen ha nem Cech és nem egy hátvéd akkor Malouda(13 gól és 5 gp.) és Drogba(12 gól és 15 gp.) vitte a hátán a csapatot.Sőt Torres a 14 meccsén amit művelt azzal még a ZTE II.-be se férne be.Egy jó meccse volt,amikor a West Ham ellen játszott.Ja és F.Maloudánál tényleg jobb a De Bruyne meg az Elia.Főleg azért,mert hogy a Premier Leagenél egy ezerszer gyengébb bajnokságba csinálnak valamit.Az nem jelenti,hogy egy ilyen nagy klubnál is fognak valamit csinálni.
    www.premierleague.com/page/PlayerPerformanceIndex/0,,12306,00.html

    Válasz erre
  • 42.  EvilDick 2011. 06. 22. 14:04

    Falcao esélyesebb Hulknál, akinek a kivásárlási ára 100m euro. Mondjuk én neki is örülnék, nemkicsit.

    Válasz erre
  • 43.  hariwald 2011. 06. 22. 14:14

    @EvilDick: nem kicsit nagyon.(Feri)
    Egyébként én is örülnék neki(nekik)

    Válasz erre
  • 44.  marknagy 2011. 06. 22. 17:38

    @hariwald: A statisztika nem mutat semmit. Malouda az első kettő és az utsó hónapban volt jó akkor lövöldözte a gólokat, a közötti időszakokban pedig hátráltatta a csapatot. Vagy neked élmény számba megy Anelka jobbszéli játéka? Vagy Flo balszélső lévén, bemegy középre és onnan támad, visszafele passzol és amikor kontrázni kéne kiviszi a labdát a vonalon túlra. Mondom mind3-an mehetnek. Egyébként én Drogbat nem szidtam, de megjegyzem ő is szar szezont zárt.

    Válasz erre
  • 45.  Davideee00 2011. 06. 23. 11:03

    Ha elmegy Anelka, hát nekem nagyon fog hiányozni az az unott pofája.
    Maloudát sem szívesen adnám el, mert ősszel meg tavasszal sokszor a csapat legjobbja volt. Hidegben nem tud játszani. :D

    Válasz erre
  • 46.  hariwald 2011. 06. 23. 11:50

    @marknagy: Mért akkor szerinted kit kéne megtartani,igazolni?Ja és azért Nico remek lesipuskás csatár ezt a BL-ben megmutatta.Csak azért a Premier Leagebe is csinálhatna valamit.De szerintem még ő is jobb volt Torresnél.De ha jön Lukaku,Neymar,Falcao hármas közül kettő.Akkor Torres és Anelka lábára ráköthetjük az útilaput.(Kalouról nem is beszélek egyáltalán mit keres itt Chelseaben?)

    Válasz erre
Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez.
Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ha nincs felhasználóneved, itt tudsz regisztrálni.
Ha Broki vagy, inkább ne is pazarold az időd...